Nem is olyan régen történt, hogy Cupák Rudi ismét éjszaka dolgozott. Éppen ezért, hogy ébren tartsa magát, a hét némely hajnalain az edzőterem felé vette az irányt, ilyetén formán emelvén valamicskét a pulzusszámán.

A szokásos rutinnal lökte fel tomporát a szobakerékpárra és keserédes, unott fintorral konstatálta; ez bizony még mindig töri az ülepet, továbbá előszeretettel hajtogat tangát az alsónadrágból.

Körülbelül két-három percnyi altesti bántalomtűrés után elkezdte szeme sarkából a futópadot méregetni, és az ötödik perc kezdete előtt hanyag eleganciával ledobta magát az ülésről.

Mivel a futàst eddig alkalom adtán, BKV pánikban adta csak elő, ezért a térdizületeit szem előtt tartva látott csak hozzá. Elsőnek a két perc séta-egy perc kocogással indított, ezt megismételvén még négyszer és úgy szédült le a végén, mintha homlokon csókolta volna a múzsa egy meg nem engedett idegen sporteszközzel.

A helyben futás fura érzete és a véráram mélyöblítése igen érdekesen hatott az addig petyhüdt szövetegyüttesére:

Enyhe vizuális élménysorozat után a föld is furán viselkedett, egyszerre akart kicsúszni Rudolfunk lába alól és megtapadni rajta. Egy éjszakai beosztásban megfacsarodó idegrendszer bizony érdekesen reagál a művi ingerek után a megszokottakra. Egyhelyben futni eléggé érzékbizsergető érzés volt neki, nagyjából mint a járműn belüli émelygés, ami akkor tört rá, ha egy hirtelen irányváltoztatásokat végző járműben egy olyan fix pontra bámult, ami mozdulatlan volt a saját helyzetéhez képest, és a gyomor csak forog és forog, mintha egy antigarvitációs mezőt hoztak volna létre benne és mindemellett az emésztőszervrendszer előre is tiltakozását fejezné ki egy bögre forró, hagymakarikás-csokireszelékes sertészsír elfogyasztásának ötletét illetően. Pedig ilyenre ki gondol? Hát Rudolf pláne nem.

Miután összelapátolta tüdejét a földről és visszakurblizta a beleit ezen első ominózus eset után, és a szervezetének funkciói vissza tudtak térni egy olyan állapothoz, ahol az agy is funkcionál, elgondolkodott a búzaliszt alapú kaják mibenlétén - Szüksége van-e neki erre? Jó ez neki? - és mivel még mindig csak az éhség fokozására voltak jók ezek a gondolatok, inkább lezuhanyzott és aztán belsőleg is hidratálta magát.

Cupák Rudi első bizonytalan lépéseit az edzőteremben egy kollegina lökésének köszönhette. No nem azért, mert kigáncsolni szerette volna, hogy aztán Rudolf harmadik emeleti rugalmatlan puffanását az épület szerkezete felerősítse, és ettől a Föld tektonikus lemezmozgására olyan hatással legyen, hogy a Csendes Óceánon ismét Cunami riadót rendeljenek el.

Egyszerűen Rudink fantáziáját már izgatta a testmozgás gondolata, csak vérbeli lekvár lévén kellett neki egy "kanál", ami megbontotta a határozatlan tétlenség zselés halmazállapotát.

Először nagyon megörült magának, és konstatálta, hogy tekerni bizony minden hülye tud. Minek után a gyakorlatsoron túlbuzdult, és a monotonitástűrése a béka segge alatt volt ezért öt perc alatt széthajtotta magát, és kidőlt a székből, mintegy előidézvén egyfajta konditermi prematurális ejektációt.

Csak pislogott, mint szűz fiú a bordélyházban, hogy ez most ez így tényleg-e? Aztán kisvártatva kigyúlt elméjében a láng, hogy itt bizony szépen komótosan kellene növelni a terhelést és a maradék idejét játszódással töltötte.
Hogy kezdeti bizonytalan halmazállapotán szilárdítson, megpróbált tervszerűen cselekedni az elkövetkező napokban, hetekben:

Fokozatosan emelte a percszámot, és majd kibújt a bőréből, amikor 30percet egyben letekert. Emelni kezdte a nehézséget, de termetéből adódóan egy rendkívül kényelmetlen ergonómiai hátránnyal találta szemközt magát.
Elég annyit róla, hogy a szobakerékpár ülése rendkívülien kellemetlen mód helyezett nyomást Rudolfunk alsó felére. A magasságot betudta állítani, dőlésszöget azonban nem, így felváltva vagy az ülepere,vagy a gátjára, vagy a prosztatájára helyezett el nagyobb nyomást, illetve a golyókat tudta rendkívül kellemetlen mód megmorzsolni a láb felfelé irányuló mozgása közben.

Egy darabig tűrt Cupák Rudi és hogy eztán mi történt, az más lapra tartozik.

Node Cupák Rudi élete továbbra se játék és mese! Említettem, hogy szegény egész kellemes orgánummal, továbbá énekhanggal rendelkezik.

Nohát pár év mérlegelgetés után úgy döntött, ebbe a lecsóban is belecsap, hogy kanalával és egyenetlen őszinteségével köpülje a szaftot lögybösre, s vokalizálásra adta a fejét.

Meg is kérdezte az internetet, hogy honnét lenne jó ehhez alkalmatosságot keríteni, de a végső választ egy barát adta. Meg is örült, nyomban megrendelte a motyót, csakhogy mire az meghozatta magát -vagy már eleve a gyártósorról így került ki, nehéz lenne megmondani- az egyik hangfal bizony nem szólt rendesen, csak csúnyán. Magas hangon cicergett csupán.

Lett is nagy kavarodás, förgeteg és hajcihő, mert itthon bizony ezt nem javítcsák, biza. Jött is a villanyposta, hogy kéretik visszaküldeni. És hogy nyomatékosítsák, csatoltak is egy hivatalos dokument a levélhez, melyet a Magyar Királyi Pósta is elfogad.

Illetve kisebb buktatókkal, ugyanis sikerült ma reggel két alulkupált alkalmazottal valószínűleg Tijuanába postázni a hangfalat feltehetően virágládának.

Történt ugyan is, hogy a megfelelő papírokkal felvértezve ma reggel betévedt Cupák Rudolfunk a József Körútnál fellelhető postára potom 17,5kg-al a hóna alatt. S bármennyire is szívderítő volt látni, hogy az új ügyféltér lassan mindenhol kellemes, tágas, világos, és légkondicionált, csomagfelvétel, bizony, még mindig csak a hátsó utcában van.

Hátrahagyva a kellemesen hűs szobát átizzadta magát a csomagfeladóba, és elképedt: a berendezést még a cocializmus rozsdálló vasfoga koptathatta-nyűhette, míg a mai állapotában ilyen lett. A váróhelység kicsi, meleg és levegőtlen, a csomagszortírozó pedig kísértetiesen emlékeztetett egy megemelt, jobb napokat látott pelenkázó asztalra.

Személyzet a pultban nulla, és egy duci irodista nő körvonalát lehetett látni hébe-hóba elsuhanni a pult mögötti ajtón át.

Rudolfunk hiába szólongat, sehol senki. Egy csengő a falon, kis tétovázás után megnyomja - csörgés. Pár percig a légy se rezzen, így kénytelen volt tisztességesebben belé könyökölni.

No erre kitévedt kék, viseltes köpenyében az első antitechnológiai munkás egyed.

Meglátván a papíron éktelenkedő országnevet, ennyit fűzött csak hozzá:

-Pont engem talál meg, akinek a belföld is gondot jelent?!

- Anyám tyúkja! - gondolta Rudolf, mert azért annyira jól nevelt, hogy ne öntse egyből fortyogó epéje tartamát az idős úr nyakába, ki mindeközben sopánkodva segítségért kullogott.

Újabb pár perc várakozás után a belső folyosó túlvégéről már hallani lehetett, hogy érkeznek, ugyanis a postai egyenruhának megfelelő öltözetbe bújt hölgy harsányan közölte a kollégájával annak unszoló segítségkérésére:

- De én hülye vagyok. - Elborult Cupák Rudolfal valami... elgondolkodott, hogy miért is nem lett agrár mérnök, hogy valódi barmokkal foglalkozhasson? Talán hobbikertész, vagy népszámláló...

Ezen magabiztos, őszinte kijelentés nyomán megindultak a telefonos segítségkérés útvonalán, és a második ember már tudta, mi az a három gomb, amit le köll billenteni a billentyűn, és újabb pár perc múlva vonalkód díszelgett a feladó papíros oldalán.

Így Cupák Rudi csatakos háttal, tajtékzó intellektussal, a szájára fagyott megadás vigyorával és remegő lábakkal lépett ki a csomagfeladó helység tükörfóliázott ajtaján, hogy belevesse magát a nagyvárosi forgatagba, mely egész a munkahelyéig hömpölyögtette...

Cupák Rudi sokáig aktív volt korábban, azelőtt meg még tovább nem. Réges-régen egy HÉV aluljáróból felfelé mászva a nyár legtűzőbb melegében azt érezte, hogy apró hangyák másznak felfelé az erezetén és meg sem álltak a szeméig, ahol vicces színes ábrákat rajzolva a látóidegek elé szépen lassan blokkolni kezdték Rudolfunk látását. És hogy tovább fokozzák a helyzet komikumát, megviccelték a mozgáskoordinációt is, melytől Cupák Rudi lába rogyadozni kezdett és instant Ferde Torony tánclejtésbe kezdett a publikum nagy örömére.

- Ejszen ennek a fele se tréfa! - gondolta hősünk, és nyomban utánalátott, hogy lendíthessen valamicskét egészségügyi állapotán.
Minek után tétova volt szegény Rudi, és fejét elcsavarták alaposan, a nagy tesze-tosza huza-vonában először elkezdtek lehullani az őszi falevelek, majd beköszöntött a szokásos, fővárosi, csapadékot nélkülöző tél. Ámbátor, mikor tavaszodni kezdett, az elhatározás termékeny talajra lelt és végül rátalált a Tajcsi harcművészetére, mellyel szépen lassan rendbe szedte vérkeringését és szívritmusát. Lábai megerősödtek és akár el is önthette volna a lelki béka. Ez megtörtént, ámbátor nem tartott soká, mert a lelki békákra portyázik a gólya és még ki tudja még, hogy mi. Mivel főhősünk lelki békája nem varangyos, sőt, a legízletesebbek közül került ki, ezért az elsők között veszendett el az örök körforgás elsőre kuszának tűnő, mindig éhes láncolatában. És az eseményeknek azon bizonyos kusza láncolata végülis odáig vezetett, hogy mára a vállalatának edzőtermében tanácstalanul állt Cupák Rudi a sok fekete súlyos kerek lap előtt, néhány extrémitást ígérő szürke mechanikus masinéria, és különféle, lábhajtású berendezésének társaságában.

Elsőnek a szobakerékpárhoz lépett oda nagy bizonytalanságában, mivel az távolról emlékeztetett olyan dolgokra, amelyekhez köze volt élete bizonyos szakaszában, és mint minden, külső benyomástól végtelenül függve-félő embör, úgy érezte, magabiztosságot sugározva tekervén kevésbé fog tanácstalannak tűnni és nem fog lesütni a homlokáról a - Mi a f*szt keresek én itt? / Egyáltalán mit csinálok én itt? - kérdésegyüttes.

Először is had mutassam be történetünk főhősét, Cupák Rudit. Története igazából nem itt kezdődik, sokkal korábbra nyúlik vissza, amit rendkívül hosszú és fárasztó lenne taglalni, így in medias res kezdéshez hűen belecsapunk a jelenlegi lecsóba.

Elég hozzá annyi, Cupák Rudolf nem lógott ki a kelleténél jobban az átlagból, hacsak nem számít annak a viszonylag nagyobb magassága és a szintén átlaghoz viszonyított másfélszeres testsúlya.
Nem volt túlzottan idiótább az átlagnál és annyira csúnyán se énekelt. Ámbátor egy nap súlyos döntést hozott.
Történt ugyanis, hogy gyermekáldással ajándékozta meg a sors és anyai ágon magával cipelt terhén enyhíteni szeretvén úgy döntött, kezébe veszi jobban a gyeplőt a kalóriafogaton.

Kezdő ínyenc-kukta lévén előszeretettel állított elő olyan nyalánkságokat, mint a különböző fűszerezésű húsok, zöldséges krémek, sajtkrémek és különféle sütemények, ugyanakkor előszeretettel fogyasztotta bármit a tengeri moszattól a hegyi kecskéig. De mivel elképzelhetetlennek látta a helyzetet, hogy avokádó krémen, puffasztott rizsszeleten és pránán éljen néhány hétig/hónapig/mindörökké (szegény pára) a kívánt fizikum eléréséhez, ezért úgy döntött, segédeszközök után nyúl. Ezek pedig arra hivatottak, hogy a szervezetet minél nagyobb tevékenykedésre, ez által izzadásra bírják.

No nem rektálisan fogyasztható illegális ajzószerekről van szó, csupán olyan testmozgató mechanikai megoldásokról, melyek segítenek egy pohár joghurtnyi kalóriát elégetni abból az ízletes fél marhából, amit ebédre fogyasztott főhősünk.

És itt ömlünk bele a történet fő zsírfolyamába. Emberünk már egy ideje mozog, mocorog, és közben létezik, mint bárki más. Órákat tölt bezombulva a képernyő előtt vagy épp erdőben sétál, ellipszis masinán izzad, esetleg egy szobában üvölti tele az étert egy mikrofonon keresztül azzal, hogy húst fogyasztani igenis jó dolog.

Cupák Rudolf, egy ember, egy szőrszerkezet. Egy jelenség.