Node Cupák Rudi élete továbbra se játék és mese! Említettem, hogy szegény egész kellemes orgánummal, továbbá énekhanggal rendelkezik.

Nohát pár év mérlegelgetés után úgy döntött, ebbe a lecsóban is belecsap, hogy kanalával és egyenetlen őszinteségével köpülje a szaftot lögybösre, s vokalizálásra adta a fejét.

Meg is kérdezte az internetet, hogy honnét lenne jó ehhez alkalmatosságot keríteni, de a végső választ egy barát adta. Meg is örült, nyomban megrendelte a motyót, csakhogy mire az meghozatta magát -vagy már eleve a gyártósorról így került ki, nehéz lenne megmondani- az egyik hangfal bizony nem szólt rendesen, csak csúnyán. Magas hangon cicergett csupán.

Lett is nagy kavarodás, förgeteg és hajcihő, mert itthon bizony ezt nem javítcsák, biza. Jött is a villanyposta, hogy kéretik visszaküldeni. És hogy nyomatékosítsák, csatoltak is egy hivatalos dokument a levélhez, melyet a Magyar Királyi Pósta is elfogad.

Illetve kisebb buktatókkal, ugyanis sikerült ma reggel két alulkupált alkalmazottal valószínűleg Tijuanába postázni a hangfalat feltehetően virágládának.

Történt ugyan is, hogy a megfelelő papírokkal felvértezve ma reggel betévedt Cupák Rudolfunk a József Körútnál fellelhető postára potom 17,5kg-al a hóna alatt. S bármennyire is szívderítő volt látni, hogy az új ügyféltér lassan mindenhol kellemes, tágas, világos, és légkondicionált, csomagfelvétel, bizony, még mindig csak a hátsó utcában van.

Hátrahagyva a kellemesen hűs szobát átizzadta magát a csomagfeladóba, és elképedt: a berendezést még a cocializmus rozsdálló vasfoga koptathatta-nyűhette, míg a mai állapotában ilyen lett. A váróhelység kicsi, meleg és levegőtlen, a csomagszortírozó pedig kísértetiesen emlékeztetett egy megemelt, jobb napokat látott pelenkázó asztalra.

Személyzet a pultban nulla, és egy duci irodista nő körvonalát lehetett látni hébe-hóba elsuhanni a pult mögötti ajtón át.

Rudolfunk hiába szólongat, sehol senki. Egy csengő a falon, kis tétovázás után megnyomja - csörgés. Pár percig a légy se rezzen, így kénytelen volt tisztességesebben belé könyökölni.

No erre kitévedt kék, viseltes köpenyében az első antitechnológiai munkás egyed.

Meglátván a papíron éktelenkedő országnevet, ennyit fűzött csak hozzá:

-Pont engem talál meg, akinek a belföld is gondot jelent?!

- Anyám tyúkja! - gondolta Rudolf, mert azért annyira jól nevelt, hogy ne öntse egyből fortyogó epéje tartamát az idős úr nyakába, ki mindeközben sopánkodva segítségért kullogott.

Újabb pár perc várakozás után a belső folyosó túlvégéről már hallani lehetett, hogy érkeznek, ugyanis a postai egyenruhának megfelelő öltözetbe bújt hölgy harsányan közölte a kollégájával annak unszoló segítségkérésére:

- De én hülye vagyok. - Elborult Cupák Rudolfal valami... elgondolkodott, hogy miért is nem lett agrár mérnök, hogy valódi barmokkal foglalkozhasson? Talán hobbikertész, vagy népszámláló...

Ezen magabiztos, őszinte kijelentés nyomán megindultak a telefonos segítségkérés útvonalán, és a második ember már tudta, mi az a három gomb, amit le köll billenteni a billentyűn, és újabb pár perc múlva vonalkód díszelgett a feladó papíros oldalán.

Így Cupák Rudi csatakos háttal, tajtékzó intellektussal, a szájára fagyott megadás vigyorával és remegő lábakkal lépett ki a csomagfeladó helység tükörfóliázott ajtaján, hogy belevesse magát a nagyvárosi forgatagba, mely egész a munkahelyéig hömpölyögtette...